Vitathatatlan hogy igen kevesen ismerik részletek szintjén is azt a folyamatot, amely a trianoni döntést az általánosan megfogalmazott politikai akarat szintjéről eljuttatta a gyakorlati kivitelezésig. A határvonal politikai kijelölését, (delimitációját) részletes kitűzését, határkövekkel való állandósítását (demarkáció), a határvonal térképezését, a határokmányok elkészítését a Szövetséges és Társult hatalmak által létrehozott nemzetközi határmegállapító bizottságok végezték 1921 és 1925 között.
1. A határmegállapító munka elveit szabályozó dokumentumok
A legfontosabb dokumentumok az 1920. június 4-én Trianonban aláírt békeszerződés cikkelyei voltak. Ebből is a 27. cikk határozta meg Magyarország új határvonalát. Ez a határleírás, valamint az ennek kiegészítéséül szolgáló 1:1 000 000 méretarányú térkép - amelyet a 28. cikk. rögzít - igen nagy általánosságban jelzi a határvonal menetét Ausztriával szemben 7 szakaszban, a Szerb-Horvát-Szlovén állammal szemben 13, Romániával szemben 5, Csehszlovákiával szemben 27 szakaszban állapítja meg a határvonalat. A határszakaszok leírását azzal kezdi, vagy fejezi be, hogy a ."helyszínén megállapítandó vonal", vagy a "helyszínen megállapítandó pontig". A békeszerződésben leírt határvonalat tehát a terepen kellett megállapítani, delimitálni.
A határvonal részletes megállapítását a békeszerződés 29. cikke a bizottságokra bízta, amelyek a Szövetséges és Társult Hatalmak és az érdekelt államok képviselőiből állnak. A békeszerződés 30. cikke a vízfolyásokkal megjelölt határvonalat definiálja aszerint, hogy hajózható, vagy nem hajózható vízfolyásról van szó. A 34. cikk pedig azt a rendelkezést tartalmazza, hogy a határköveket egymástól "látótávolságnyira" kell elhelyezni. Ezt a kikötést fontossá teszi az a körülmény, hogy kedvezőtlen terepalakulat esetén sűrűn kellett a határköveket elhelyezni, ami jelentékenyen megnövelte a határkijelölés és felmérés költségeit. A határmegállapítás költségeit az érdekelt államok - a 29. cikk szerint - közösen viselték. A 35. cikk megállapítja, hogy a határrendezésre vonatkozó végleges jegyzőkönyveket, térképeket, és egyéb dokumentumokat három eredeti példányban kell kiállítani.
A magyar kormány számára a legfontosabb dokumentum - amely bizonyos mérvű mozgásszabadságot biztosított részére - a Szövetséges és Társult Hatalmak válaszának kísérő levele a magyar békedelegáció elnökéhez, az úgynevezett "Millerand levél "(vagy másképpen a "Kísérőlevél") volt, amelyet Alexandre Millerand francia miniszterelnök a békekonferencia. elnöki minőségében írt alá. Ez a levél tulajdonképpen a trianoni határok bizonyos mérvű "revízióját " helyezte kilátásba. ..." A helyszínén megejtett vizsgálat esetleg szükségessé fogja tenni, hogy egyes helyeken a szerződésben megállapított határt áthelyezzék....ha a határmegállapító bizottságok...úgy vélik, hogy a szerződés intézkedései...valahol igazságtalanok,... módjukban lesz erről jelentést tenni a Nemzetek Szövetsége Tanácsának. Ebben az esetben a Szövetséges és Társult Hatalmak hozzájárulnak, hogy ha az egyik érdekelt fél kéri, a Szövetségek Tanácsa felajánlhassa jó szolgálatait abból a célból, hogy az eredeti határt, ugyanazon feltételek mellett, békés úton megváltoztassa ott, ahol ennek megváltoztatását valamelyik bizottság kívánatosnak mondja." Ez volt a méz a madzagon, amit a magyarok előtt elhúztak.
A harmadik dokumentum: a Nagykövetek Tanácsa által kiadott nyílt utasítások a határbizottságok részére a kísérőlevél értelmében való eljárásra Ebben általánosság szintjén szabályozták a határmegállapító bizottságok szervezetét, jogkörét, működésének elveit. Az utasítás műszaki részében pedig a határkitűző munkálatok menetét, munkamódszerét, dokumentumait. Később - a felmerülő problémák megoldására - szükségessé vált egy a Pótutasítások a magyarországi határmegállapító bizottságok részére című utasítás kiadása is. Ez 1921. június 3-án kelt. A legfontosabb rendelkezései a következők voltak: " Elvileg a határt a helyszínen kell megvonni, úgy amint a békeszerződés megállapította. Semmi szín alatt nem szabad […] a határmódosításoknak olyan természetűnek lenniük, hogy lényegében kérdésessé tegyék a szerződésben leírt vonalat." Azaz minden marad a régiben, az előző utasítások az érvényesek. Az utasítás szabályozza azt is, hogy mikor és milyen feltételek esetén lehet a Nagykövetek Tanácsához fordulni.
2. A Politikai határmegállapítás (delimitáció) menete
2.1. Szervezeti keretek
A békeszerződés megkötésével kapcsolatos előkészületek, és az ebből fakadó feladatok végrehajtására a magyar kormány már 1918 óta foglalkozott. A minisztertanács 1919. szeptember 30-ai értekezletén elhatározta a Béke előkészítő Iroda felállítását. A Külügyminisztérium már 1920 elején a békeszerződés tárgyalására vonatkozó teljes anyagnak gyűjtésére Cholnoky Jenő egyetemi tanár vezetése alatt egy tudományos osztályt állított fel. Ez az osztály a határkérdésre vonatkozó összes anyagot később az egyes magyar delegációk között szétosztotta. A békeszerződésből következő határkérdések ki- és feldolgozására, a határmegállapító munkálatok előkészítésére gróf Csáky Imre vezetésével egy "határmegállapító irodát" állított fel a magyar kormány. Ennek az irodának volt a feladata a szomszédos államokkal kapcsolatos és eldöntendő határkérdésekben a magyar érdekeket képviselni.
A Nagykövetek tanácsa 1921. június 21-én a párizsi magyar képviselőhöz intézett jegyzékében kijelentette, hogy haladéktalanul meg kell tenni az intézkedéseket a határmegállapító bizottságok megalakítására és csatolta az összes határmegállapító bizottságok számára az 1920. július 22-én kiadott utasításokat és az 1921. június 3-án magyar határmegállapító bizottságok számára elfogadott pótutasításokat. Az "Utasítások" II.A.c. pontja kimondta, hogy a biztosok és amennyire lehetséges, a helyettes biztosok csak törzstisztek lehetnek, vagy ezekkel egyenrangúak. Ezért magyar részről katonatiszteket nevezték ki a határmegállapító bizottságok magyar delegációinak élére. A miniszterelnök tehermentesítésére létrehozták a határmegállapító Központot, amelynek vezetője gróf Csáky Imre lett, és négy magyar határmegállapító bizottság volt alárendelve. A határmegállapítást érintő elvi döntéseket a Miniszterelnök tartotta fent magának.A Miniszterelnök minden reggel megkapta a határmegállapítás aktuális helyzetét összefoglaló jelentést.
A bizottságok feladata 2 részből állt: a politikai határmegállapításból (delimítációból), vagyis tárgyalások, javaslatok, ellenjavaslatok útján a bizottságoktól "Magyarországra nézve a legkedvezőbb döntéseket kieszközölni", és műszaki részből, vagyis a döntés után a szükséges háromszögeléssekkel, felmérésekkel kapcsolatban a határvonal terepen való kijelölése kicövekelése, a rendszeresített határkövek felállítása (demarkáció) és az "Utasítások"-ban előírt térképek és egyéb határokmányok elkészítése. A demarkáció eredménye a határ messziről láthatóvá tétele (abornement).
2.2. Az elmélet és a gyakorlat
Nézzük meg, hogyan érvényesültek a határmegállapító bizottságok elvei a gyakorlatban. A "kísérőlevél", amelyhez a magyar kormány nagy reményeket fűzött, a gyakorlatban csekély értékűnek bizonyult. Általában a magyar fél hátrányára értelmezték, és a bizottságok munkájának szabadságát is a magyar fél kárára korlátozták. Például: feltartóztatták a magyar futárokat, megtiltották a rejtjeles üzenetek küldését. Vagyis minden eszközzel gátolták az információáramlást.
A "kísérőlevelet" mindegyik határmegállapító bizottság másképpen értelmezte.
A magyar-cseh bizottság elnöke csak a kapott utasításokat fogadta el. Bár elismerte, hogy a "kísérőlevél" alapján a magyarok kívánhatnak új határvonalat, de azt kérte, hogy a levélnek ne csak a magyarokra kedvező intézkedéseit vegyék figyelembe. A magyar-cseh bizottság többi tagja elismerte: a "kísérőlevél" jogot ad a határkiigazításra a határ egész hosszában, azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy a magyar fél olyan határjavaslatot terjesszen elő, amely legalább részben elfogadja a trianoni határt. A bizottság azt akarta elérni, hogy a magyarok önként fogadják el a trianoni vonal egyik vagy másik szakaszát; ez hivatkozási alapul szolgálhatott arra, hogy a trianoni vonal egyes szakaszainak az elfogadása a magyarok részéről önként, minden külső erőszak alkalmazása nélkül történt. A románok jelszava "semmit vissza nem adunk", ehhez keményen tartották magukat. A magyar-jugoszláv bizottság szerb biztosa kereken kijelentette, hogy kormánya a kísérőlevelet nem ismeri el, és nem vesz részt olyan tárgyalásban, amely a trianoni vonaltól eltérő határra vonatkoznék. A bizottság többi tagja is kizártnak tartotta, hogy egy-egy nagyobb községet vagy területet a magyaroknak ítéljenek. A magyar-osztrák bizottság alapelve az volt, hogy "semmi szín alatt sem szabad a határmódosításoknak olyan természetűeknek lenniük, hogy lényegében kérdésessé tegyék a szerződés által leírt vonalat". A bizottság elnöke ezt - más határmegállapító bizottságoktól eltérően - úgy értelmezte, hogy jogában áll átcsatolni egy határvonal menti községet, amelyet a békeszerződésben név szerint is megemlítenek.
A határmegállapító bizottságok működésében mindinkább előtérbe került a "béke alapja" ("basé du traité") elve. Eszerint egyik fél sem támadhatja meg különféle javaslatokkal a béke alapjait. Az ilyen természetű javaslatokat nem fogadják el tárgyalási alapul sem. A probléma csak az, hogy a "béke alapja" (bázisa) értelmezésében és az alap megállapítása körül is részben eltérő vélemények és felfogások alakultak ki az egyes bizottságokban. Ezek röviden a következők voltak: a magyar-csehszlovák bizottság a trianoni vonalhoz ragaszkodott, amelytől egyes helyeken eltérni elsősorban gazdasági okokból lehet, természetesen a csehek javára.
A magyar-román bizottság kezdetben mereven ragaszkodott a békeszerződésben kijelölt és leírt határvonalhoz, nem is akart tárgyalni. Erre a magyar kormány visszahívta képviselőit a határmegállapító bizottságból. A román fél és a bizottság ezután konkretizálta a "béke alapját", amely nem más, mint az Arad-Nagyszalonta-Nagyvárad-Szatmárnémeti vasútvonal, ezt a bázist szerintük nem szabad áttörni. Emellett egyetlen települést sem adnak vissza, amelyet a békekonferencia nekik juttatott. A Nagykövetek Tanácsa jóváhagyta ezt a román értelmezést. A magyar-jugoszláv bizottság a stratégiai pontokat, nagyobb településeket, városokat, vasúti fővonalakat, vasúti csomópontokat vagy a katonai jelentőségű terepszakaszt és a hármashatárpontot tekintette a béke bázisául.
A magyar-osztrák bizottság úgy vélte, hogy a "béke alapját" nem lehet holmi földrajzi momentumoktól (vasút, folyó stb.) függővé tenni, hanem csak azoktól az alapelvektől, amelyek az Antantot vezették a határok megvonásban. Itt azokra az etnikai, gazdasági érdekekre gondolhatunk, amelyeket a "kísérőlevél" is hangoztatott. Azért ragaszkodtak a nekik juttatott területhez, ha már megkapták. A bizottságok által vallott elvekből az következett, hogy csak olyan javaslatokat fogadtak el és tettek meg tárgyalási alapnak, amelyek megfeleltek felfogásuknak a "béke alapjáról". Minden javaslatot ebből a szempontból mérlegeltek. Különösen állt ez a magyar-román bizottság működésére.
A "béke alapjának" elve miatt nőtt meg a helyszíni szemlék fontossága. Ezek azt a célt szolgálták, hogy a bizottságok közvetlen tapasztalatokat szerezzenek egyes határszakaszok gazdasági helyzetéről. A szemlék tervezésénél nem vették figyelembe az etnikai helyzetet, de a gyakorlatban a bizottságok sokszor a nyílt terror ellenére is mindenütt tapasztalhatták a lakosság érzelmeit. Ez különösen a gazdasági továbbfejlődés kérdéseinek felvetésekor nyilvánult meg, amit számos tanulmány, emlékirat, feljegyzés tanúsít. A közvetlen tárgyalások - mert ezekre is sor került az érdekelt államok között - semmilyen eredményt nem hoztak. A románokkal folytatott tárgyalás teljesen meddő maradt, a magyar kormány a merev román álláspont miatt egyetlen települést sem tudott visszaszerezni. A szerbek területi követeléseit pedig Vassel ezredes, a magyar delegáció vezetője így kommentálta: "Az antant-biztosok...nem értették meg, hogy a magyar kormány a trianoni vonalat köteles elfogadni, de más olyan vonalra saját jószántából sem vállalkozhatik, amely magyar községeket juttat át az SHS. államhoz".
A határmegállapító bizottságok gyakorlata megmutatta, hogy a "kísérőlevél" magyaroknak kedvező kitételeit már a bizottságoknak kiadott utasítások csökkentették. Később olyan értelmezést adtak az utasításoknak - a "kísérőlevélről" ekkor már szó sem esik -, amely szerint a másik érdekelt hatalom ugyanúgy követelhet a még magyar területekből, mint a magyarok a "megszállt területekből". Ez is azt bizonyította, hogy az Antant letért a "kísérőlevél" elvi álláspontjáról és a neki kényelmesebb kisantant-felfogást tette magáévá, vagyis semmiféle kedvezményt nem adott a magyaroknak, mert Magyarország így is életképes. A megszerzett területek beintegrálása az anyaországba elsősorban közlekedési, katonai és gazdasági szempontok vezérelték az utódállamokat.
Az a tény, hogy a bizottságok tevékenysége és mozgása a trianoni vonal mindkét oldalán csak egy szűk sávra terjedt ki, azt mutatta, hogy csak helyi jellegű kiigazításokra voltak felkészülve. Ez azonban azt is jelentette, hogy a határkiigazítás, ha a helyi gazdasági érdekek megkövetelik, a magyar oldalra is kiterjedhet. Ez a szűk mozgáslehetőség megfelelt a "béke alapját" illető különböző bizottsági értelmezéseknek is.
A bizottságok által képviselt elvek és utasítások leszűkítették és korlátozták a magyar igényeket és törekvéseket. Ennek ellenére a magyar fél úgy értelmezte a trianoni vonalat, hogy lehetőleg kitolja a határt, mert ha a Népszövetség nem fogadja el a magyar javaslatokat, akkor a trianoni vonal marad a végleges határ.
2.3. A határmegállapító bizottság munkamenete
A határvonalakat a kitűzés, felmérés és az anyagi teherviselés megosztása érdekében szakaszokra osztották fel: a csehszlovák határvonalat 27 szakaszra, amelyeket római számokkal jelöltek; a omán határt 11, a jugoszláv határvonalat 6, az osztrák határt 3 szakaszra osztották fel, ezeket az abc nagybetűivel jelölték meg. A munkát a határvonal általános tanulmányozásával kezdték. Ennek az volt a célja, hogy megállapítsák azokat a határrészeket, amelyekre nézve pontosan lehetett alkalmazni a békeszerződés rendelkezéseit, valamint azokat a határszakaszokat, amelyek vitára adtak okot. A vitás kérdések eldöntéséig - a rend fenntartása érdekében - a békeszerződés által megállapított határt fogadták el ideiglenes határul. Mindkét fél az egyes határszakaszokra javaslatokat nyújthatott be, amelyek után jegyzékváltások,(meddő) viták és (eredménytelen) tanácskozások követtek.
Ezek után a bizottság terepbejárást végzett mindkét állam területén. A határt érintő községek képviselőit meghallgatták, és a fontosabb pontokat tanulmányozták. A bizottság döntéseit a mindenkori székhelyen tartott üléseken hozta meg. A bizottságok minden ténykedését befolyásolta az a tény, hogy az utódállamok általános és lokális gazdasági érdekeit tartották szem előtt. Ez sajnos minden esetben Magyarország rovására történt, mivel abból a felfogásból indultak ki, hogy Magyarország a jelen helyzetében is életképes állam. Emiatt a határvonal tanulmányozása során pl. a nemzetiségi viszonyok elbírálását másodrendű kérdéssé degradálták. Kisebb, lényegtelen kérdésekben helyt adtak a magyar álláspontnak, támogatták azt, de a lényeges kérdésekben a bizottság tagjai a franciák által támogatott másik fél javára döntöttek.
3. Politikai határmegállapítás a csehszlovák határszakaszon
A politikai határ megállapítás mint diplomáciai aktus rövid idő alatt 1922 őszére lezajlott. A bizottság ragaszkodott egy olyan javaslat előterjesztéséhez a magyar fél részéről, amely a trianoni határt legalább részben elfogadja. Az a szándék vezette őket, hogy a magyar fél önként fogadjon el valamit a trianoni vonalból s ne nekik kelljen ráerőltetni.
1921. november 4-én a Miniszterelnöknél tartott tanácskozáson az a döntés született, hogy "semmiféle határszakaszról kifejezetten semmi körülmények között le nem mondunk". A magyar kormány ezen elvi kijelentése miatt, a tárgyalások azért nem szakadtak meg, mert a határt fontosság szerint több szakaszra osztották: a.) Kassa (Pelsőc-Salgótarján térsége), b.) Salgótarján - Ózd (Nógrád-Gömör vármegyék részei), c.) Ipoly vonal, d.) Csap - Magosliget, e.) Duna vonal. A magyar vezetés számára életbevágóan fontos volt a Kassa és a Salgótarjáni szakasz. Megítélésük szerint, ha ezeket a szakaszokat az antant hatalmak elhanyagolnák, akkor a tárgyalások felfüggesztését is fontolóra kell venni, ha az a.) Kassai és a b.) Salgótarjáni szakaszon a magyar érdekek "lényeges sérelmet szenvednének", akkor a tárgyalások barátságosan felfüggesztendők. A többi részeken, azaz a c.) Ipoly vonal és a d.) Csaptól-Magasligetig terjedő szakaszról hallgatólag el is lehet tekinteni. Hasonlóképpen az e.) Duna vonaltól kivéve a Csallóközt, amelyet szintén elsőrangú érdeknek tekintett a magyar kormány.
Az Ipoly folyása mentén megállapított trianoni vonal maradt a végleges határvonal. A másik szakaszon a Batár folyó Tiszába való beömlésétől és a Csap-Sátoraljaújhelyi vasútvonal találkozásától Csap Debrecen felé eső határvonal a trianoni határvonal lett. A határmegállapító bizottság mindkét szakaszt - egy ellenszavazattal - elfogadta. Az 1921. december 19-i HMB Brünni ülésen nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar delegáció leszállított szerény ígéretei sem teljesülnek. A határmegállapító bizottság újabb helyszíni szemle mellőzésével döntött: az Ipoly és a Háromhatár hegy (Somoskőújfalutól ÉK -re eső 446 háromszögelési pont) Cered és Sajó folyó (Bánréve) és Jánok és Alsómihályi szakaszokra vonatkozólag, a határ pontosan a békeszerződés értelmében határozandó meg." Különösen a Jánok- Alsómihályi szakasz okozott csalódást a magyar fél részére, mert a Kassára irányuló magyar reményeket szüntette meg. A szavazás a magyar delegáció nélkül történt meg.
1922. január 13-i ülésen minden indoklás nélkül és a megígért helyszíni szemle teljes mellőzésével - a magyar biztos tiltakozása után - a Duna szakaszon is a trianoni vonalat, azaz a Duna főmedrét állapította meg a határmegállapító bizottság végleges határul. Itt is az volt a legfontosabb és egyetlen érv, hogy a Dunának, mint határnak a megváltoztatása a "béke alapjába" ütközik.
A határmegállapító bizottság mindezek ellenére - a részletes helyszíni szemle nélkül - 1922. március 28 - i ülésen a trianoni vonalat szavazta meg, azzal az indoklással, hogy a Sátoraljaújhely-Csapi vasútvonalnak Magyarországhoz való csatolása a "békeszerződés alapelvei"-be (Base du Traité) ütköznék. Ekkorra már tisztázódott, hogy mit ért a határmegállapító bizottság a "béke alapelvei" alatt: a Dunát, az Ipoly folyót és a Kassa-Csap-Királyháza vasútvonalakat.
Az eddig tárgyalt esetekben a határmegállapító bizottság általánosságban szavazta meg a trianoni határvonalat, és mind ez idáig a csehszlovák delegáció javaslatot nem nyújtott be, azt hangoztatván, hogy a csehszlovák delegáció a trianoni határ bázisán áll. Tevékenységük csupán a magyar javaslatok elleni védekezésre, és elutasítására szorítkozott. A trianoni határnak bizonyos szakaszokon történt általános megszavazása után a határmegállapító bizottság mindkét érdekelt fél delegációjától részletes helyi javaslatot kért, amely később semmit sem ért. A határmegállapító bizottság a szavazásra kerülő szakaszokban soha semmilyen sorrendet nem tartott be. A határmegállapító bizottság kedvenc taktikája volt a tárgyalásokon a különböző határszakaszok, illetve részeinek és különböző községeknek az önkényes összekapcsolása, azért, hogy ez által minden további a határmegállapító bizottság részéről való indoklásnak elejét vegyék, és a pártatlanság látszatát keltsék. Például: Helemba község (Ipoly szakasz) és határának visszacsatolását összekapcsolták Susa község (Salgó-Bánrévei szakasz) hovatartozásával. Susa község a békeszerződés szerint a magyaroké, de csehszlovák megszállás alatt volt, Helemba község a csehszlovák államhoz került. A határmegállapító bizottság szerint semmilyen érv nem teszi indokolttá a békeszerződés szerinti hovatartozás megváltoztatását. Így nem kapta vissza a magyar fél Helembát, ellenben Susánál a határvonal a község északi határán lett megállapítva, és a csehszlovák fél kérését (az átcsatolásra) elutasították.
A határvonal szakaszait nézve, a Köpcsényi szakasznál a hármas határpontot a békeszerződés szerint szavazták meg. A határmegállapító bizottság minden érveléstől elzárkózott, és a csehszlovák álláspontot érvényesítette. Az Ipoly szakaszon, ahol a békeszerződés szerint az Ipoly folyó alkotja a határt a határmegállapító bizottság ezt, mint mozgó határt szavazta meg úgy, hogy a határ a folyó esetleges helyzetváltozásaiban is a vízfolyás főágának az alacsony vízállás mellett való középvonalát követi. A magyar delegációnak az a törekvése, hogy az Ipoly torkolatánál a határ az Ipolytól eltérjen és Helemba község Magyarországhoz visszakerüljön meghiúsult. Helemba község visszacsatolását azért akarta a magyar fél, hogy Szob helyett egy megfelelő és bővítésre is alkalmas határállomást kapjon. A Csata-Ipolysági vasútvonalra való tekintettel a békeszerződés azon a szakaszon, "ahol ez a vasútvonal az Ipolytól délre halad, a határt Csehszlovákia javára állapította meg, amennyiben ezen a szakaszon a határ elhagyja az Ipoly medrét a meglévő vasútvonaltól délre halad." A magyar delegáció első törekvése az volt, hogy ezen a szakaszon is az Ipoly alkossa a határt. E célból bebizonyította a határmegállapító bizottságnak, hogy a folyótól északra minden nagyobb nehézség nélkül megépíthető az összekötő vasútvonal, amely a folyó déli partján vezető jelenlegi vasútvonalrészt teljesen pótolhatná. A határmegállapító bizottság érdemben nem foglakozott a magyar javaslattal, és a határt általánosságban a békeszerződés szerint szavazta meg.
A békeszerződés ezen a szakaszon a határvonal kijelölésének tág teret engedett, ezért a magyar delegáció arra törekedett, hogy egyrészt megakadályozza a csehek - kapzsiságán alapuló - területnyereségre irányuló törekvéseit, másrészt a határvonallal minél jobban megközelítse a Csehszlovákiának ítélt vasútvonalat. Erre a célra egy a Hont, községet Szobbal összekötő vasútvonal tervezete kínálkozott. Ezzel a tervezettel - a terepviszonyok Magyarországnak kedvezvén a magyar delegáció elérte a célját. A határmegállapító bizottság a határt az egész szakaszon ennek a magyar vasúttervezetnek alapján szavazta meg, így a jelenlegi demarkációs vonaltól számítva 2300 kat. holdat csatoltak vissza Magyarországhoz.
Az Ipolytól (Ipolytarnóc) a Háromhatár hegyig (Somosújfalutól ÉK-re) terjedő szakaszon a határmegállapító bizottság a határt teljes egészében a békeszerződés szerint állapította meg, ezért csak kisebb területkérdések elintézése maradt hátra. A magyar delegáció arra törekedett, hogy megszavazott vízválasztó helyett, amellett elhaladó közigazgatási határok alkossák a határvonalat. A Salgó-Bánrévei szakaszon a békeszerződés szerint a határvonalat egy vízválasztó alkotja. A határmegállapító bizottság ilyen esetekben ragaszkodott a vízválasztó pontos betartásához, és a békeszerződést is így értelmezte, s elvetette a magyar delegáció javaslatát, hogy a határ a vízválasztót átlépje. Itt azonban a határvonal - a csehszlovák delegációval való közös megegyezés alapján - a vízválasztó helyett, a szakasz keleti oldalán kétharmad részben követi a vízválasztó vonal mellett elhaladó közigazgatási határokat. Így Susa község egész határával (kb. 800 hold) visszakerült Magyarországhoz. A szakasz nyugati harmadában a határ nem tér el lényegében a vízválasztótól és a közigazgatási, illetve gazdasági határokat követi. A Bánréve-Jánok szakaszról 1922. szeptember 26-án döntött a határmegállapító bizottság. Ugyanazt lehet elmondani, mint az előző szakaszról. A határvonal a magyar javaslat alapján részben követi a közigazgatási határokat. Jánok községnél - megtartva a kisgazdák birtokait többségét csekély területet vesztett a magyar fél. Ugyancsak megkapta a Bodvavendégi vasútállomást. Szilicétől nyugat felé a vízválasztó lett a határvonal, ami szintén a magyar félnek kedvezett. A Sajó környéki szakaszon is a birtokhatárt követte.
A Hernád nyugati szakaszán a magyar javaslat gazdasági érvekkel támasztotta alá egyrészt a megmaradt Abaúj vármegyének, másrészt azokat a községeket (Buzita, Him, Perény, Miglécnémeti, stb) amelyek visszacsatolását kérték, járási székhelyük Gönz felé gravitáltak. A magyar területen maradó községek főleg az úthálózat miatt vannak ráutalva a kért területekre. Az Abaúj vármegyében lévő három harántút közül, amelyek mindegyike csehszlovák megszállás alatt van, legalább a legdélibb kerülne vissza (Hidasnémeti, Perény, Buzita), hogy abba a magyar községek forgalma bekapcsolódhasson. Jelenlegi helyzetben az észak-déli irányba húzódó hegyhátakon keresztül a megye harántközlekedése lehetetlené van téve. A határmegállapító bizottság nem fogadta el a magyar fél érvelését.
A Hernádtól keletre eső szakaszon a magyar javaslat elsősorban a gróf Károlyi László uradalmi erdőbirtok végleges kettévágását igyekezett megakadályozni. A magyar álláspont némi elismerését jelentette, hogy a Károlyi féle birtokból mintegy 700 holdat sikerült visszakapni László tanyával együtt. A javaslat többi részét a határmegállapító bizottság elutasította. A mai - trianoni határtól sokszor eltérő - demarkációs vonallal szemben Biste községtől keletre mintegy 350 hold került vissza Magyarországhoz, ezzel szemben Buzitától délkeletre kb. 1800 hold területet kellett leadni, amelyen eddig a békeszerződés rendelkezéseinek ellenére magyar közigazgatás alatt volt. A Sátoraljaújhely és Csap közötti szakaszon egyedüli eredmény az volt, hogy Sátoraljaújhely városának cseh területen lévő vízművét visszacsatolták. A vasútállomás cseh kézen maradt, mert kellett a vasúti összeköttetés Kárpátaljával.
A Csaptól a Magasligeti hármas határpontig terjedő szakaszon a magyar javaslat indoklása kettős szempontból történt. A gazdasági a magyar területen maradt községek legelői megszállt területen maradtak, és ez az állattenyésztést lehetetlené teszi. A másik szempont árvízvédelmi volt, mert a magyar javaslat biztosíthatta volna az árvízvédelem félig-meddig sikeres lehetőségét. Az eredmény itt sem volt kielégítő, a megszavazott vonal csak jelentéktelen változásokat eredményezett a demarkációs vonallal szemben. A határmegállapító bizottság csak a legkirívóbb birtokátvágásokat igyekezett néhol megszüntetni. A magyar fél nyeresége csak a Daróc község kb. 900 holdas határának és kelet felé azon túl fekvő birtokainak kb. 20 hold visszaadása, valamint a Badalói komp, és Badaló nyugati határában fekvő néhány magyar kisbirtok volt. A határmegállapító bizottság eredménye 10 014 kataszteri hold visszaszerzett terület volt. Azonban 76 község területét kettészelték, 290 egyéni birtokosnak szétvágták a birtokát.
Forrás: Rubicon | Szerző: Suba János